Állj!
Az egészségügyi adat különleges adat. Jelenleg alakul át éppen a teljes
adatkezelés. Határidőkkel.
Legkésőbb 2018 november 1-ig minden eü szolgáltatónak csatlakoznia kell
az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez. Nem csak e-receptről
van szó.
Az államilag finanszírozott szolgáltatók nagyobbik része már benne van,
gyógyszertárakkal együtt. Felkészülnek a fogorvosok, védőnők,
magánorvosok, mentők. A megadott dátum után egységesen mindenki benne lesz.
Minden orvosi ellátó hely ezen keresztül fér majd hozzá a páciense
adataihoz, beleértve a fogászati röntgent is.
Így elvileg az emailben való küldözgetés feleslegessé válik.
Azt azonban tudni kell, hogy minden lelet, minden adat a páciens (beteg)
tulajdona ebben az esetben. Neki, ha ő kéri, ki kell adni, az általa
megjelölt formában.
No persze és van önrendelkezés. Legalábbis a jogszabályban. Gyakorlatban
még nem látom működni: az állampolgár finoman hangolhatja egy
ügyfélkapus belépéssel, hogy melyik eü intézmény melyik orvosa, milyen
adataihoz férhet hozzá.
Dióhéjban. :)
sl
2018.02.19. 11:12 keltezéssel, Verpeléti Ferenc írta:
Szükség van egy adatkezelési, adatvédelmi szabályzatra,
amelynek csak nagyon kis részét foglalja el az általad leírt folyamat.
Le kell írni, hogy milyen személyes adatokat kezelnek, miért
gyűjtik/tárolják azt,
ki kezeli, ki férhet hozzá, milyen jogosítvánnyal, meddig őrzik meg az
adatokat...
Részletesen leírható az egész ügymenet,
és akkor már látszik is, hogy (jelenleg) nem felel meg,
de még a jelenlegi rendelkezéseknek sem...
És igen, ez jogi (nem rendszergazdai) probléma/feladat.
---
Üdvözlettel:
Verpeléti Ferenc
2018-02-19 09:01 időpontban Zoltán Kurucz ezt írta:
Sziasztok!
Dolgozok egy fogorvosi rendelőben is a suli mellett. Helyi szerveren
tároljuk a röntgen felvételeket...
Külsős fogorvosok ide szokták röntgenre küldeni a betegeket, majd
e-mailben küldjük a felvételt. (t-online mail fiókból) Ma reggel
kérdezte az egyik fogorvos, hogy ez így megfelel-e a tárgybélinek...
Nem igazán értek a jogi dolgokhoz és nehezen is emésztem.
Valakinek van infója erre vonatkozóan, minek kell megfelelni és
hogyan, esetleg it részre milyen kihatása van? (Hasonló szituáció
mintha e-napló belépési adatot e-mailben küldenék szülőnek)
Bele lehet kötni a dologba?
--
Kurucz Zoltán
BITMESTER.HU
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/