>A címadatbázis aktualizálás azért lenne fura mert ha létezik a szám az már a kicsöngésből kiderül, minek azért fel is építeni a hívást és zenélni. -Egyre több nyomkövető rendszerben, távfelügyeleti eszközben van SIM-kártya, de azok nem veszik fel a hívást, csak kezdeményezik, ha kell. Módosítom az elméletemet: lehet hogy nem is aktualizál egy adatbázist, hanem létrehoz. Ingyenes tarifacsomaggal random hívogat számokat, és amelyiket felveszik, az bekerül az adatbázisba.
Üdv!: Szilárd 2017. július 13. 18:19 Kiss Zsolt írta, <[email protected]>: > Az a fura, mindig ugyanaz a zene, mindig fél percig tart. Had fizessen ha > már felhívott úgy vagyok vele. > > > > Én fel szoktam ezeket venni. Ha el akarnak adni valamit akkor attól függ > milyen passzban találnak hogyan állok hozzájuk. Venni nem veszek semmit > sosem, csak mivel forgatom be, ez attól függ, hogy milyen a kedvem. A > múltkor egyet úgy beforgattam, hogy már megfordult a helyzet, ő akart > menekülni a hívásból. Alig tudta olyanra terelni a szót, hogy lerázhasson > és letehesse J > > > > A címadatbázis aktualizálás azért lenne fura mert ha létezik a szám az már > a kicsöngésből kiderül, minek azért fel is építeni a hívást és zenélni. > > > > Call centerekből a normális bemondja honnan hívott és kapcsolja az > ügyintézőjét hamarosan. De ez meg sem mukkan. > > > > Zsolt > > > > *From:* [email protected] [mailto:techinfo-bounces@ > lista.sulinet.hu] *On Behalf Of *Szilárd Blum > *Sent:* Thursday, July 13, 2017 3:19 PM > *To:* Techinfo <[email protected]> > *Subject:* Re: [Techinfo] rejtett szam hiv, felveszem, majd zene szol 30 > mp, majd vonal bontva > > > > Pár havonta járok úgy, hogy megtörténik a tárgybéli esemény. Szerintetek mi > > lehet? A zene csak akkor indul ha hangosan beleordítok, hogy halló, > szokásos > igen, tessék beszólásra ami normál hangerő csend van. Pénzembe nem kerül, > de > nem értem mi volna. > > -Velem is szokott ilyesmi történni, de a zene akkor is indul, ha nem > szólalok meg, csak felveszem. > > Arra gondoltam, hogy talán valami címadatbázis-kereskedő aktualizálja, > hogy egyáltalán melyik számok élnek. > > Üdv!: Szilárd > > _______________________________________________ > Techinfo mailing list > [email protected] > Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > >
_______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
