2012.01.31. 7:30 keltezéssel, Szucs Sandor (Taszi) írta:
2012.01.30. 15:06 keltezéssel, Kelemen Mihály írta:
Nem tudom, hogy más is feliratkozott a MS hírlevelére. Ez ma jött.

Idezet on
A MICROSOFT SEM SZAVATOSSÁGI, SEM JÓTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGET NEM VÁLLAL EZEN DOKUMENTUMOKRA, INFORMÁCIÓKRA.

Idézet off

No ennyit az MS-ről.*
A levelet nem gumicsontnak szántam. Aki rágódni akar, kérem tartsa meg magának. A levélből messzemenő következtetések nem vonhatók le, csak megerősíti azt a korábbi hírt, miszerint zajlanak a tárgyalások. Nem lefutott mérkőzés ez még. Igazából nem kellett volna senkinek sem reagálnia rá.

A levél végén lévő szövegen meg pláne felesleges rágódni, mert egy sztenderd szöveg, ami minden irományuk végén szerepel. Természetesen pont arról van benne szó, amit itt többen tettek (reagálások). Nevezetesen, hogy amikor részleteket emel ki valaki egy eredeti forrásból, akkor azt már nem lehet semmilyen módon az eredetivel megegyezőnek tekinteni. Amúgy meg bárki megtehetné, hogy egy hozzászólásra úgy reagál, hogy az eredetit beidézi, csak éppen átír benne mondatokat, majd ezeket jól megválaszolja. Én sem vállalnék semmilyen garanciát, felelősséget olyan szövegért, amivel bármit meg lehet tenni.
Én az eredeti teljes levelet beidéztem a kiemelt "1.-3," pontok betartásával.

" *Microsoft Corporation. Minden jog fenntartva. A kommunikációban szereplő 
terméknevek, logok
a Microsoft Corporation bejegyzett védjegyei vagy védjegyei lehetnek az 
Egyesült Államokban
és/vagy más országokban. A megemlített konkrét vállalat- és terméknevek azok 
tulajdonosainak
védjegyei lehetnek. EZ A DOKUMENTUM ÉS MINDEN EHHEZ KAPCSOLÓDÓ MÁS DOKUMENTUM 
CSAK
TÁJÉKOZTATÁSI CÉLOKAT SZOLGÁL. A dokumentumokban található információk nem 
értelmezhetők a
Microsoft bárminemű kötelezettség vállalásaként és a Microsoft nem tudja 
garantálni az
információk pontosságát a publikálás dátuma után. A MICROSOFT SEM SZAVATOSSÁGI, 
SEM
JÓTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGET NEM VÁLLAL EZEN DOKUMENTUMOKRA, INFORMÁCIÓKRA. A 
felhasználó
vállalja a teljes felelősséget a dokumentum információinak felhasználásáért. A 
hírlevél
tartalma az alábbi feltételek betartása mellett másolható és továbbítható:1. A 
teljes
szöveg módosítás nélkül, az összes oldal hozzáadásával együtt másolható. 2. 
Minden
másolatnak tartalmaznia kell a Microsoft jogi szövegeket és minden más ott 
található
megjegyzést. 3. Ez a dokumentum haszonszerzési céllal nem továbbítható. Ezt a 
hírlevelet a
Microsoft Magyarország küldte ki. ***"

Remélem, hogy további felesleges megjegyzés már nem lesz.

--
Üdvözlettel: Kelemen Mihály


_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

válasz